Bemutatkozás

Ingatlanközvetítők kíméljenek! Így kezdődik vagy éppen végződik a legtöbb tulajdonos által megfogalmazott ingatlanhirdetés. Hogy joggal vagy jog nélkül, azt nem szeretném megítélni, viszont küldetésemnek tekintem, hogy ezen változtassak, mert hiszem, hogy bebizonyítható ennek a szakmának a létjogosultsága. Barátaimtól, ismerőseimtől sok olyan rémtörténetet kellett meghallgatnom, hogy egy-egy ingatlanközvetítő hogyan nem képviselte őket, aki nem ismerte a piacot, félt tárgyalni, nem fogta a kezüket a folyamat során, az első vevőjelöltnek jóval a piaci ár alatt akart értékesíteni, vagy éppen nem használta ki maximálisan a marketing lehetőségeket sem, hogy végül egy stresszmentes, sikeres tranzakciót bonyolítsanak le minden résztvevő fél megelégedésére.
Az ingatlanközvetítés több mint maga az ingatlan. Emberekről, otthonokról, életekről, közösségekről szól. És mivel egy lakás vásárlása vagy értékesítése maximum 1-2 alkalommal történik az ember életében, így nagyon nem mindegy, milyen szakember képviseli Önt ebben. Természetesen nem kell mindenkinek ingatlanos. Van, akinek kedve, ideje, energiája és rátermettsége engedi, hogy összehozzon egy jó üzletet. Ellenben előtte egy tanácsadás, hasznos tipp jól jöhet. Számomra megtisztelő, hogy segíthetek ebben. Megbízható, szakképesített, etikus, valamint személyre szabott megközelítésemmel arra törekszem, hogy az út minden lépésében eligazítsam Önt. Több mint 20 év szolgáltatás-értékesítésben eltöltött vezetői és ügyvezetői tapasztalatom áll az Ön rendelkezésére. Szeretném az ingatlanközvetítés hagyományos szerepeit átfordítani. Minden ingatlan egyedi, ezért a kreatív és hatékony technikákra összpontosítok és minden marketing javaslatot kifejezetten az adott ingatlanhoz igazítok. Megbízóimnak a legpontosabb visszajelzést próbálom adni a piac állapotáról, annak trendjeiről, összehasonlító eladási értékeiről, ezzel is reális kilátást nyújtva számukra, hogy várhatóan mit tudunk majd a piacon elérni. Arra koncentrálok, hogy számos hozzáadott szolgáltatást biztosítva ténylegesen levegyem a terhet a megbízóm válláról és a szakértelmemet felhasználva megvalósítsam ezt számára.
Amikor éppen nem a megbízókkal vagyok, akkor a családom körében, feleségemmel és a három gyerkőccel töltöm aktívan a mindennapokat. Lehet ez kirándulás, sportolás, vagy éppen egy kreatív társasjáték.
Keressen bizalommal!
- +36 (70) 4577 100
- info@upeter.hu